A kommunikáció az emberi társadalom egyik legfontosabb jelenség. Sokak szerint a nyelv volt az, aminek segítségével az ember kiemelkedett az állatvilágból, képessé vált együttműködésre, a külvilág legyőzésére. A kommunikációmódját a korábbi nemzedékektől tanuljuk. Azt, hogy ki, és hogyan, milyen szinten képes kommunikálni azt az egyén korábbi tapasztalatai határozzák meg.
Ha kommunikációról beszélünk, fontos a metakommunikáció fogalmát tisztázni. A metakommunikációt sokan a nem verbális kommunikációval azonosítják, ez azonban durva leegyszerűsítése a metakommunikáció fogalmának. A metakommunikáció, kommunikáción túli kommunikációt jelent. A kommunikációról, a kommunikáló felek egymás közötti kapcsolatáról, arról, ahogy a közlés tartalmához viszonyulnak, nyújt információt. Mennyire tartja igaznak, vagy nem igaznak, fontosnak, vagy jelentéktelennek azt, amiről beszél. Kifejezi a közlő viszonyát a kommunikációs helyzethez is. Hogyan érzi magát a közlő az adott kommunikációs helyzetben, milyen társadalmi szükségszerűségek, szerepviszonylatok befolyásolják azt, ezekről mit gondol a közlő. A metakommunikáció általában indirekt, nem szándékos, „tudattalan”, ezért az esetek többségébe a nem verbális csatornák hordozzák. A metakommunikáció hűen tükrözi a közlő belső állapotát. A metakommunikatív jelzéseket nagyon nehéz, talán nem is lehet szándékosan meghamisítani. Ezért van az, hogyha a szándékos kommunikáció és a metakommunikáció ellentmondásba van egymással, akkor sokkal inkább a metakommunikációs jelzéseket fogadja el a befogadó igaznak.
A kommunikáció fogalma
Kommunikáció – az információ, vagy az üzenet átvitele az egyik helyről a másikra
A kommunikációhoz az alábbi fő elemek szükségesek:
adó – a jelek továbbítására szolgáló berendezés, az információforrás helyénvevő – a jelek vételére szolgáló berendezés, azon a helyen, ahol szükség van a küldött információraösszeköttetés – az adó és a vevő közti közeg, amely átviszi, közvetíti az üzenetet.
A kommunikációs folyamatok típusai
A résztvevők száma szerint
Két ember közötti = személyközi kommunikációÉn kommunikációTömegkommunikáció
Az üzenet kódolásának jellege szerint
Verbális kommunikációA verbális kommunikáció alapja a nyelv, eszközei a beszéd és az írás.Nem verbális kommunikációA nem verbális kommunikáció eszközei látszólag csak másodlagos, kiegészítő kommunikációs eszközök, valójában a verbális kommunikáció eszközeivel egyenértékűek.
kommunikáció folyamata
Információ-forrás – adó – információközlő csatorna – vevő – rendeltetési hely.
Kommunikációs korszakok
Kezdetekben a kb. i.e. 25 000 éves barlangrajzokból az évek során a képek fokozatosan szimbólumokká váltak, majd betűkké a hangok képi megjelenítésére.1455-ben Johannes Gutenberg műhelyében az első európai nyomtatott könyv, a Biblia megjelenése után könyvek nyomtatása.1861-ben a Frankfurti Fizikai Egyesületben bemutatta „távhang-készülékét”1993-ban megtörtént a World Wide Web (világháló) szabaddá tétele
Fogalmak:
információ: az információ olyan jelsorozatok által hordozott hír, mely egy rendszer számára új ismeretet jelent.adat: adatnak nevezünk minden olyan ismeretet, mely előzőleg már rögzítésre került.zaj: a közleményhez keveredő, zavaró jel. Minden olyan jelet, ami nem része az információnak, zajnak tekintünk.jel: az információ jelek segítségével adható meg, azaz a jelek az információ hordozói. A jeleket rendszerint kódoljuk: ilyenkor az egyes jeleknek kódokat feleltetünk meg.
Információ fejlődésének hatása a társadalomra:
Elfogadott tény, hogy leghatékonyabban az internet használatával lehet elérni a rendelkezésre álló információkat. A társadalmi, gazdasági, kulturális élet, a valóságos környezetből egyre inkább áttevődik a virtuális tér útvesztőibe. Az infó- kommunikációs-digitális korszak szédületes fejlődése, a többség számára követhetetlen, kedvezőtlen hatásokat eredményez.
A kommumikáció csatornái:
A kommunikáció csatornáit döntően két nagy csoportra oszthatjuk: vannak verbális, nyelvi és nonverbális csatornák.
A verbális csatorna eszköze a nyelv. A nyelv az élővilág legbonyolultabb, legkifinomultabb kódrendszere. Az emberi nyelv négy olyan sajátossággal bír, ami megkülönbözteti bármely más állati kódrendszertől. Ezek közül a sajátosságok közül egy, kettő jellemezhet bizonyos állati kódrendszereket is, mind a négy együttesen azonban csak az emberi nyelvre jellemző.
A leválasztottság. Ez azt jelenti, hogy a nyelv segítségével az ember képes közvetlenül nem jelenlevő, távoli dolgokról, eseményekről is kommunikálni.
A nyitottság. A nyelv segítségével az ember képesek új jelentéseket alkotni, és azokat a többiek felé kommunikálni.
A hagyományozás. A nyelvet az új generációk a korábbi nemzedékektől tanulják.
Kettős mintázottság. Bár a nyelv korlátozott számú elemből áll, mégis végtelen számú jelentést lehet belőle létrehozni.
A nyelv, a beszéd szerepe nemcsak a másokkal való kommunikációban jelentős, hanem a gondolkodás eszköze is. Így feltehetően a különböző nyelveken beszélő emberek másként látják, másként gondolkoznak a világról. Ezt nevezzük a nyelvi realitáselvének, ami Sapir és Whorf nevéhez fűződik.
Az, hogy egy ember milyen nyelvet beszél, nagymértékben meghatározza az identitását, a csoporthoz tartozás tudatát. Például a magyar nyelv használata a magyar nemzeti érzésünket erősíti. De nem csak a nemzeti nyelv, hanem a különböző társadalmi szubkultúrákra jellemző szleng használata is erősíti az adott csoporthoz tartozás érzését.
Felmerülhet az a kérdés, hogy hogyan sajátítjuk el a nyelvet. Korábban voltak olyan kísérletek, amelyek során főemlősöket próbáltak emberi jelrendszerekre, elsősorban a süketnémák jelrendszerére megtanítani. Ezek az állatok bár megtanultak valamilyen szinten ezeknek a jelrendszereknek a segítségével kommunikálni sosem érték el a nyelvi kifejezőképességnek és gazdagságnak azt a szintjét, amire az ember képes. A nativista felfogás - melynek legismertebb képviselője Chomsky volt - szerint a nyelv elsajátításának velünk született, genetikai alapjai vannak. A behavioristák, mint például Skinner a nyelv tanult jellegét és a környezeti megerősítések hatását emelik ki.